Istentiszteleti terem

Az istentiszteleti teremben videós istentiszteleten vehetsz részt hetente két alkalommal -szerda este és vasárnap délelőtt- vagy az előző alkalmakkor elhangzott igehirdetéseket hallgathatod meg újra. Az igehirdetések egy bibliai témát dolgoznak fel max. 20 perces időtartamban. Az istentiszteleti teremben az igehirdetésen kivül a Biblia könyvei közül megnézheted a Máté evangéliumát és az Apostolok cselekedeteit, továbbá a "Zarándok útja" és az "Otthagyottak" című filmeket. Isten ma is képes megváltoztatni az emberek, népek, nemzetek sorsát. Az istentiszteleti teremben tanúja lehetsz az erről készült videókon keresztül, hogyan változtatta meg Isten a kenyai, az ugandai és a wales-i nép sorsát, amikor meglátogatta ezeket a nemzeteket.
Belépés az istentiszteleti terembe


Dicsőítő terem

A dicsőítő teremben hálaénekeket, öröménekeket hallgathatsz meg Istenről. Hogyan hallgasd a dicséretet? Mindenekelőtt ne foglalkozz mással, próbálj meg a zenére és a szövegre is figyelni. Ha tudod a szöveget, énekeld együtt a videóval és hagyd, hogy Isten megérinthesse a szívedet. Az énekek imák is, amelyeket szívből énekelve eljutnak a mennyei trónusig Isten lába elő. Ha azt érzed, hogy a nevetned, sírnod, örülnöd kellene, tedd nyugodtan. Ha késztetést érzel, hogy a dicséretek alatt megbocsással embereknek, akik vétkeztek ellened, vagy elrendezz zűrös kapcsolatokat, ne késlekedjél. Ha csak egyszerűen örülni, örvendezni szeretnél és elmondani a családtagjaidnak, hogy szereted őket, legyél szabad arra, hogy megtedd. A jó szó képes felemelni embereket, gyógyulásokat okozni a megtört szívekben. Hallgasd a dicséreteket, énekelj az Úrnak örömmel, hálaadással.

Belépés a dicsőítő terembe


Belső szoba

A belső szobában együtt imádkozhatunk imakéréseid meghallgatásáért. Hiszem, ha kérünk Istentől, akkor kapunk, ha keresünk, akkor találunk és ha zörgetünk, akkor a bezárt kapuk és az emberi szívek meg fognak nyilni. Az Ige alapján Jézus Krisztus által szabadulásunk van szenvedélybetegségekből, imádkozhatunk elromlott házosságok helyreállásáért, gyógyulásokért különböző betegségekből.

Belépés az belső szobába


Kereszténység ma

A mai keresztény egyházról, Krisztus testéről olvashatsz ebben a teremben. Belépés a "Kereszténység Ma" terembe


Gyerekterem

A gyerekteremben összegyűjtöttem nekik szóló dicséreteket. A kisebb gyerekek meséket tudnak meghallgatni, kifestőket tudnak színezni illetve le tudják tölteni ezeket.

Belépés a gyerekterembe


Tanítások

A tanítások által Isten ismerete növekszik bennünk. Ahhoz, hogy eljussunk az érett keresztény férfikorra, növekednünk kell jellemben és ismeretben a tanítás által. A tanítások szobában a gödöllői Szeretet Lángja Gyülekezetben elhangzott tanításokat hallgathatod meg. A tanítások mp3 és videó formátumban érhetőek el. A tanításokból tudsz választani cím, téma, előadó alapján. Vannak olyan tanítások, amelyek a lelkigondozással, a személyes élet problémáinak megoldásaival foglalkoznak és vannak olyanok, amelyek konkrét Biblia történeteket magyaráznak meg.

Belépés a tanítások szobájába


Igék a mai napra

Az ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket. (Zsolt 34,8)
A két férfi fehér ruhában ezt mondta: "Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." (ApCsel 1,11)



Az iTemplom.hu célja

Az iTemplom.hu internetes gyülekezet azért jött létre, hogy az interneten is hirdesse az örömhírt, ezzel teljesítve Jézus NAGY MISSZIÓPARANCSát azt, hogy Menjetek és tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében. Az iTemplom.hu egy internetes portál, ahol dicsőtésben, igehirdetésben, imádkozásokban és lelkigondozói beszélgetésekben vehetsz részt. Az iTemplom.hu nem helyettesítíti és nem is helyettesítheti az élő kapcsolatokat -nem is célja neki-, azonban betekintést, ízelítőt próbál meg adni az Isten és az ember bibliai kapcsolatáról, amely az Isten dicsőítésben, az Ige hallása általi belső lelki növekedésben, szabadulásban, bűnelhagyásban, megtérésben és a helyreállt kapcsolatokban nyilvánul meg. Az iTemplom.hu célja, hogy a keresztény istentisztelet alappilléreit az interneten is elérhetővé tegye. Az iTemplom.hu-n elérhető Isten élmény olyan, mint amilyen a manna volt Izrael közösségének a pusztában. Arra elegendő volt, hogy ne haljon éhen Izrael a pusztában, de az igazi eledelt az Igéret földjére, Kánaánba való beérkezéskor kapták meg. Az iTemplom.hu kiemelt célja, hogy akik megismerkedtek a hit alapjaival, továbbvezesse őket egy élő gyülekezetbe, ahol a hívő további lelki növekedése bíztosított.


Ebben hiszünk

Az iTemplom.hu egy internetes keresztény templom. Hiszi és vallja a Nicea-konstantinápolyi hitvallást, amelyet itt olvashatsz:
„Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dolgoknak Teremtőjében; és az egy Úr Jézus Krisztusban, Istennek egyszülött Fiában, aki az Atyától minden időknek előtte született; a Világosságtól való Világosságban, igaz Istentől való igaz Istenben, aki született és nem teremtetett, aki egylényegű az Atyával, és aki által mindenek lettek; aki miérettünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállt a mennyekből és megtestesült a Szent Szellemtől és Szűz Máriától és emberré lett; aki keresztre feszíttetett miérettünk Poncius Pilátus idejében, és szenvedett és eltemettetett, és feltámadott a harmadik napon az Írások szerint; és felment a mennyekbe és ül az Atyának jobbján; és újból eljő dicsőséggel, ítélni élőket és holtakat, és az Ő Országának nem lesz vége; és a Szent Szellemben, Úrban és Éltetőben, aki az Atyától ered, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, aki a próféták által szólott. Hiszek egy, szent, egyetemes és apostoli Egyházban. Egy keresztséget vallok a bűnök bocsánatára. Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Ámen.”


Elérhetőségünk

Az iTemplom.hu a Szeretet Lángja Gyülekezet támogatásával jött létre és működik.
Az iTemplom.hu alapítója Kovács Kálmán.
Az iTemplom.hu munkatársai közül Kovács Kálmánnak (+36 307 589 856) és Pál Andrásnak tudsz kérdéseket feltenni. Levélcímünk: kkovacs1969@gmail.com és andras.pal82@gmail.com. Skype elérhetőség kovacs.kalman.bc.
Az imateremben megadott imakéréseket naponta dolgozzuk fel, ha adsz mail címet, akkor értesítünk arról, hogy elkezdünk imádkozni az imakérésért. A leveleinket is naponta olvassunk és ígyekszünk a leveleket még aznap megválaszolni.